Ha megszentelésünk az Urnak szól, akkor minden igaz jogunknak és érdekünknek feláldozása — vonatkoz­zanak bár azok a jogok és érdekek önmagukra, mint új teremtményekre, férjünkre, gyermekeinkre, atyánkra, anyánkra, felebarátainkra, barátainkra és Krisztusban testvéreinkre, — az Ur részéről ugy tekintetik, mint megannyi Neki hozott áldozat. Miglen ha ugyanezeket a szolgálatokat valamely más szempontból, mint meg nem igazultak s mint nem az Urnak szenteltek tennők s csak egyének javára szólanának s nem mint az Urnak szóló áldozat, akkor ezek a dolgok nem számitódnának részünkre, mint papok részére áldozatokul. Z.'03-407 R3266:4

Az Ur valódi szolgálata megköveleli 1. az Ur tervének gondos és folytonos tanulmányozását, 2. az annak szellemétől való átitatózást, 3. hogy mindez rajongó buzgalomra vezessen az Ur tervének megvalósitásában és a tevékenységnek az ügyességel határos fokára, bármily árat és áldozatot is kivánjon az. Z.'03-164,165 R3199:2

Azok, akik valóságosan és őszintén hisznek Istenben, készek az Ur szavát elfogadni. Az ilyeneknél a tan első alapelvei már rég megszilárdultak. Az aranyból, ezüstből és drága kövekből való felsőépitmény is felemeltetett s a munka szilárdan tovább halad. Az ilyenek, ha igazak és hüségesek az Ur iránt, külömbséget tudnak tenni az Igazság és tévedés között. Nekünk tudnunk kell előbb, hogy mit hiszünk és hogy miért hiszünk. És csak azután legyünk elszántak és meg nem alkuvók hitünk hirdetésében. Mert, „ha a trombita bátortalan hangot ad, ki készülődik harera akkor?“ Z.'03-167 R3200:5

Ha szem elől tévesszük azt a tényt, hogy Isten az akarat szempontjából tekint bennünket; ha magunk megitéléséről és Istennek minket illető megbecsüléséről a test szellemében kezdünk gondolkodni, biztosak lehetünk, hogy fokozatosan a sötétségbe, zavarba és csüggedésbe jutunk. Másfelől azonban ne feledjük, hogy a Lélek, az akarat csak az ő megigazulása alapján számittatik elevennek, az Istennel való harmóniája alapján. Ne legyünk tehát soha lanyhák akaratunk, azaz életünk irányitásának szándéka tekintetében, hanem gondoljuk meg, hogy minden lanyhaság a lelki élet aránylagos elveszitésére vezet. A helyest akarni mindig lehetséges nekünk és Isten nem fogadhat el csak feltétlenül hű akaratot Krisztusban. Z.'03-171 R3203:2

A föltételekről, melyek alapján Istenhez való viszonyunkat fenntarthatjuk s a melyekre az Első Feltámadás dicsőségébe vetett reményünket alapitjuk, ily módon határozottan ki van jelentve, hogy azok a test cselekedefeinek megölését magukban foglalják. Tehát a test hajlandóságainak fékezését, halálraitélését megfeszitését, megsemmisitésüket az Ur és ügye szolgálatában. A test vágyainak ez a megölése, ez a küzdelem a test gyengesége ellen az, amiről az apostol mint „hadviselés“-ről beszél, mikor azt mondja, hogy a test harcol a Lélek ellen és a Lélek viszont harcol a test ellen, mert e kettő ellenkezésben van és ellenfelek is lesznek az élet végéig. És ha a Lélek akaró volt és ügyessége legjavával harcolt a test gyengesége ellen, az Ur teljesnek fogja számitani a győzelmet a Megváltó érdeme által. Z. '03-172 R3203:5

Ez tehát az útmutató, mely által megismerhetjü igazi helyzetünket, nemcsak a versenylutás elején, hanen a végén is, t. i ha Isten lelke által vezéreltetünk. Ha ez az irány, amelyet követünk, ha ez a cél, amelyre törekszünk, akkor Isten fiai vagyunk. Ő magáénak tekint és elfogad mindenkit, aki Krisztus által jön Hozzá, akik reménykednek a mennyegzői ruha érdemében s akik kitartanak a szivnek ebben a viselkedésében. Z.'03-173 R3203:6

Készségesnek kell lennünk abban, hogy közöljük másokkal legjobb hireinket. Az élet külömböző megpróbáltatásai között nyögő teremtménnyel való rokonszenve zésünk arra indit, hogy rámutassunk az Ur igéreteire a jövendő Királyságot illetően és az áldásokra, melyek akkor a föld minden nemzetségének jutni fognak. Mindenki, aki naponként, minden kinálkozó alkalommal nem végez hir­detést ilyen értelemben, az vagy tudásának, vagy a kinyilatkoztatásban való hitének hiányáról, vagy önzéséről tesz tanuságot, amit az Ur természetesen nem helyeselhet és ami, ha benne megátalkodunk, végtére is el fog zárni a Királyságban való részesedésünktől. Z.'03-174 R3205:1

Mindannyiunknak meg kell értenünk, hogy nekünk is közre kell müködnünk Isten nekünk tett kegyes igéreteinek megvalósitásában: A jelen élet dolgaival kapcsolatban Isten megigérte nekünk, hogy kenyerünk és vizünk biztositva lesz, de ez nem jelenti már azt, hogy az ezek megszerzésére szolgáló minden észszerü alkalmat elmulasz­szuk. Megigérte ismételten a Királyságban való részesedésünket is, de ránk vár viszont, hogy elhivatásunkat és kiválasztatásunkat biztositsuk. Isten teljes fokban képes és teltes fokban hajlandó is, hogy minden kérdést illetően teljesitse a Maga részét, de csak a mi előnyünkre szolgál, ha elhiv minket, hogy tettekkel is kimutassuk hitünket, a Véle való együttmüködésünk által minden észszerü módon. Z.'03-175 R3205:4

A hamis tan tanitóinak, kik sem szükségesnek, sem tanácsosnak nem tartják a hitben való megszilárdulást, általános meggyőződésünk, hogy a hitben szilárdnak lenni annyi, mint vakbuzgónak lenni. Vakbuzgó pedig az, aki elméje ügyefogyottságában elfogadja és nyakas módra kitart amellett, amiről sem egészséges gondolkodással, sem a biblia tekintélyével meg nem bizonyosodott. De nem értelmetlen vakbuzgó az aki egyszerü hitében Isten tekintélye alapján elfogadja Isten igéjét. És ezek és csakis ezek a hitben megszilárdultak. Egy erős és szilárd keresztyén és egy vakbuzgó között az a külömbség, hogy az egyik megszilárdult az Igazságban, a másik megszilárdult a tévelygésben. Z.'03-199 R3215:2

A kicsorduló pohár teljességének kettős jelentősége van. Az öröm és a szomoruság pohara és mindkét vonatkozásban kicsordul. Annak, aki részesedni akar az Ur örömeinek poharában, ki kell vennie részét a szenvedés poharából is. Szenvednünk kell Vele, ha uralkodni akarunk Vele. De a jelen élet szenvedéseit mi ugy lekintjük, mint amelyek össze sem hasonlithatók a dicsőségekkel, melyek elénkbe tárulnak ennélfogva mi képesek vagyunk a zaklatásban is örvendeni olyképen hogy miképen a zaklatások kicsordulnak, az öröm is kicsordul s elmondhatjuk az apostollal; Örvendezés és ismét mondom: Ör­vendezés. Z.'03-413 R3270:4

Ne feledjük el, hogy mindegyikünknek csak egy áldozatunk van. És pedig az, hogy naponként átadjuk magunkat az Urnak, a tökéletesedésnek minden kinálkozó alkálmával, az Ő és Övéi szolgálatára. Ne feledjük, e1, hogy mig ez egyfelől sok apró áldozatból áll, melyek közel nem egy oly csekély, hogy szinte megemlitésre és megszivlelésre sem méltó, másfelől mindenik arra való, hogy kiegészitsék azt az egyetlen áldozatot, amelyet az Ő háznépe közé való bejutásunkkor tettünk. Amikor oda­adtuk akarásainkat, mindenünket odaadtuk. És minden visszatörekvés az életnek még oly csekély ügyeiben is, minden megtagadása olyan dolgok feláldozásának, melyekről azt véljük, hogy Istennek tetszenének, — viszszatartása mindannak a soknak, amit Neki ajánlottunk. Z.'03-408 R3266:6

A királyi papság hány reménybeli papja veszi észre, hogy fisztátalanságokkal van beszennyezve, mint gonoszkodás, álnokság, képmutatás, irigység, rossznyelvüség. Bátran mondhatjuk, hogy mindeniknek meg kell küzdenie saját testében ezeknek a fogyatékosságoknak többjével, kevesebbjével — különösen a papi hivatásra való lépésének kezdetekor. Milyen gonddal kell azon lenniök, hogy eltávolitsák mindezeket a fogyatékosságokat! Mennyire vizsgálnia kell mindenkinek nem csupán életének minden cselekedetét, minden szavát és gondolatát, hanem szavainak, cselekedeteinek és gondolatainak inditó okait is, hogy ezáltal mindinkább és inkább megtisztuljon a földi tisztátalanságoktól s hovatovább elfogadhatóbbá váljék az Ur előtt. Z.'03-408 R3267:2

Mennyei Atyánk megkivánja, hogy igen figyeljünk igéjére s ne gondoljunk egy pillanatra sem, hogy mi javithatunk azon, vagy idők és körülmények megváltoztathatják iránta való engedelmességünk jellegét. Hallgassunk hát az Ur igéjére és tartsuk ahhoz magunkat és ne féljünk a következményektől. Ellenkezőleg higyjünk abban, hogy Az, aki meglart bennünket, se nem alszik, se nem szunynyadozik és sokkal bölcsebb, semmint tévedjen és képes ellensulyozni minden káros eshetőséget, mely épen engedelmességünk kővetkezményeképen véletlenül ránk háramlik. Z.'03-218,219 R3224:2

Mit jelent a kegyelemben gyarapodni? Annyit jelent, mint gyarapodni az Urná1 való kedvességben bensőséges személyi ismeretség által s a Vele való lelki közösség által. De az ily értelemben való gvarapodás a tudásban való gyarapodás nélkül lehetetlen. Mert az emlitett közösségnek célja az, hogy megépittesünk az Urról alkotott mind tökéletesebb tudásban és a Vele való mind tökéletesebb ismeretségben; hogy hovatovább szorosabb közösségbe jöjjünk az isteni tervvel és hogy megszerezzük magunknak azt a kiváltságot, mely szerint „Vele együtt munkálkodhatunk“ ezen terv keresztülvitelében. Ha pedig szeretjük az Urat és engedelmeskedünk Neki, ha gyarapodni óhajlunk az Ő kegyelmében, akkor az Ő irott igéje a mi mindennapi elmélkedésünk és tanulmányozásunk tárgya és ily módon gyarapodunk ismeretben is. Z.'03-200 R3215:3

Látjuk, hogy Isten megengedi a gonosszat a földön, hogy a világ megtanulja a keserü tapasztalás leckéit, mint a rossz cselekedetek természetes következményeit, mindazonáltal látjuk a gonosznak hivatását is a szentekre való vonatkozásban — próbáratevésük, csiszolásuk és meghnomodásuk tekintetében. A gonosz ugyanis készségesekké teszi őket, — mint győzedelmeseket méltóvá avatja ama csodálatos dolgok öröklésére, melyeket Isten a hüségesek részére tartogat. Z.'03-94 R3168:2

Sose feledjük, hogy „különös nép“ vagyunk, különállók a néyleges keresztyének nagy testületétől és a világtól, amennyiben magasztosabb reményeink, céljaink és vágyaink vannak, birjuk az Isten mélyebb dolgaiba való tisztább betekintés kegyelmét, elhivatván a korábbi sötétségből az Ő csodálatos világosságába. Ha pedig a világtól és a keresztyénektől ilyen különállókul mégis nagy mértékben kivesszük magunkat a világias szellemből, ne csodálkozzunk, ha olyanoknak találjuk a világiakat, mint kik nem egyeznek velünk s vagy tudomást se vesznek rólunk, vagy ellenségeink. Z.'03-164 R3199:2

A mai üldözések sokkal rafináltabbak, mint bármelyik előző kor üldözései. A hivőt manapság nem kövezik meg betüszerinti kővel, nem nyilazzák meg valódi nyilakkal és nem fejezik le valóban, de még mindig igaz, hogy a gonosz nyilakat lövöldöz az igazra: „keserűen bántó szavakat“ és hivő voltuk miatt sokan háttérbe szorittatnak, legyilkoltatnak és elvágatnak a testvérektől, „lefejeztetnek a Jézus mellett való bizonyságtétel miatt.“ Minden ilyen ember legyen versenytársa Istvánnak, az első keresztyén mártirnak. Szemeink vegyék észre Jézust a Magasságbeli dicsőségének jobbján, mint Szószólójukat és Megszabaditójukat. Szavaik legvenek a mérséklet szavai, mint voltak az Istvánéi és teljesedjék rajtuk, ami megiratott, hogy: „kegyelemmel és erővel teljesek“ és „a Szentlélekkel eltelvék.“ Z.'97-57 R2109:6

Az Urban való megnyugvásunk annyira lesz teljes, mint amilyen volt a Benne való hitünk. Aki tökéletesen hitt, tökéletesen fog megnyugodni, aki csak részlegesen hitt, részleges lesz megnyugvása is. A lelki izraelita ideális célja a tökéletes nyugalom, a tökéletes szombattartás el­érése jelen állapotában és további várás és küzdelem egy másik, még tökéletesebb nyugalomért, a tökéletes állapot tényleges nyugalmáért, amely Isten népére vár. „Igyekezzünk azért bemenni a nyugalomba (szombatba), nehogy valaki a hitetlenségnek (testi izraelnelk) ugyanazon példájába essék.“ Zsid. 4:11. Z.'99-253 R2534:5