A keresztyén embernek mindig késznek kell lennie arra, hogy jót cselekedjék minden emberrel, még idejének és kényelmének feláldozása árán is; készen kell lennie arra, hogy odaszentelje életét testvéreiért: alkalmakat kell keresnie életének felajánlására napnap után abban az értelemben, hogy idejét az igazság közlésének szenteljé, testvéreit az Urban minden módon segitse, felöltvén Isten teljes fegyverzetét, helytállván a rossz napokon.

A sötétség cselekedete minden oly cselekedet, amely nem állja ki a teljes vizsgálatot: nem állaná ki a próbát az uj felmentés fényében, ha az teljes mértékben rábocsáttatnék. Ne feledjük el, hogy mi az uj felmentéshez és nem a régihez tartozunk; ennélfogva uj polgárságunkkal s a világosság fejedelmének tartozó felelősségünkkel összhangban kell élnünk. Viszont ellenkezésben a sötétség fejedelmével s annak cselekedeteivel és utjaival.

Mindenki gondoljon arra, hogy ő tisztességes ember és pedig nem csak a koronák és fillérek tekintetében, hanem tisztességes a felebarátaival és testvéreivel való elbánásban is és mindenek felett tisztességes Istenének és hitének megvallásában. A próba a fenti összes pontokra vonatkozik s akik jobban szeretik az emberek kegyét, mint az Isten kegyét, akik aljasságból a hazugságot óhajtják vallani és gyakorolni, azok kiszolgáltatnak hazugságaiknak, meg lesz engedve hogy elprédálják örök érdekeiket; az olyanok alkalmatlanoknak fognak itéltetni a Királyságra, legyenek bár egyébként bármire alkalmasak.

Az imádság nem csupán kiváltság, hanem szükségesség is, mellőzhetetlen parancs keresztyén gyarapodásunkra nézve. Aki elveszti azt a vágyát, hogy a hálára, az imádásra és a kegyelmek Atyjával való közösségre gondoljon, meglehet győződve arról, hogy a valódi fiuság szellemét vesztette el és sietnie kell, hogy ismét elmozditsa a gátló akadályt — a világot, a testet és az Ördögöt. Minden ujabb bizonyitéka az Ur bennünk való bizodalmának az által, hogy feltárja nekünk az Ő természetét és tervét, ahelyet, hogy apasztaná áhitatunkat és imádságainkat, ellenkezőleg gyarapítja azokat. Minél jobb talaj szivűnk, annál bőségesebben terem.

Az Igazság szolgálatában való kitartásunk olykorolykor ellágyul, elkedvetlenedik. Atyánk megengedi ezt, mint hüségünk és szeretetünk próbakövét. Mert ha nem lennénk kítéve ilyen zavaroknak, hagy ha kigyógyulhatnánk azokból valamely hirtelen csoda által, akkor az Ur szolgálata semmi áldozatunkba nem kerülne s az Igazságért való szenvedésünk hajlandóságának próbája hiányos lenne. Ha azonban testi és érzésbeli fájdalmaink, kinjaink és sebeink, nem különben társadalmi vagy szószerinti lefejeztetésüink az Igazságért történnék, akkor azok egyben tanui is lesznek a Léleknek s hüségünket bizonyitják. És minden ilyen háboruságnak örvendenünk kell nagy mértékben, — amint Urunk és Péter apostol mondják.

Ha nem lakik benned égető vágy, hogy prédikáld a nagy öröm jó hireit, könyörögjed azt komolyan hűséggel és kitartással: törekedj utánna és hamarosan elnyered. Ha buzgalmad és szereteted van az evangyélium után, de nincs meg az ügyességed arra, hogy feltárjad ezt a buzgalmat és szeretetet, imádkozz ezért az ügyességért, egyidejüleg elkövetvén minden tőled telhetőt. Ha megvan a buzgalom és az ügyesség, de hiányzik az alkalom, terjeszd ezt a panaszodat, mihelyt teheted az Ur elé imádságaidban s mond el Neki, hogy te hüséggel felhasználtál minden eddig kinálkozó alkalmat. Aztán éberen less ujabb alkalmak után s ne légy lanyha a legszerényebb s legcsekélyebb alkalmak felhasználásában sem, amik kezed ügyében esnek.

A visszafordulás kezdetben az áldozat keskeny utjáról való gyenge letérés lehet; talán egy futó visszatekintés, megsóhajtva a mögöttünk levő dolgokat: egy kis ellanyhulás az elénkbe szabott pálya megfutásának a gyorsaságában; majd egy kis hajlandóság arra, hogy eláruljuk az Igazságot a bukott természet vágyainak érdekében. Igy készül elő a kisértő csalfaságainak útja, aki gyorsan felismeri gyenge oldalainket s az ügyünkhöz mert legalkalmasabb módon használja ki azokat. Apró. tévedések egyenlő rangba helyeztetnek a józanitélettel; tetszetős csábitások, az Igazság képében villantatnak meg a testi értelem előtt; és majdnem észrevétlenül a Lélek elfelejti „első szerelmét“ az Ur iránt, előbbi buzgalmát szolgálata ügyében s elsodortatik az Igazságtól és annak Szellemétől, mert többé nem vezeti Isten Szentlelke.

Hogy győzelmet arassunk, nem elég csupán felölteni Isten fegyverzetét, hanem hősöknek is kell lennünk a küzdelemben s kiméletlenül hadat üzennünk a szem és test gyönyörei, az élet dölyfe s az Igazság és tisztaság minden ellensége ellen. A szeretet — az Ur, az Igazság és az igazságosság iránt való szeretet kell, hogy lelkesitsen bennünket, különben nem lehetünk soha győzedelmeskedők. Csak a szeretet tarthat meg bennünket hüségben mindhalálig s tesz minket méltóvá a szentek örökségére a világosságban. Ha a szivet buzgó szeretet kormányozza, abból az is következhetik, hogy az a sziv teljesen alá van rendelve az Urnak. Ez pedig azt jelenti, hogy a küzdelem kilenctized részben már meg van nyerve De ekkor is, mint az apostol modja (Judás 21), azon kell lennünk, hogy megtartsuk egymást az Isten szeretetében éberséggel, imával és buzgósággal. Ahol pedig bőségben van szeretet, ott áldás is bőven van.

Csak ha ilyen alázatosak és hüségesek vagyunk, tesz az Ur bennünket választott edényekké, hogy eljuttassuk Nevét másokhoz is. Ily módon megüresitvén magunkat, az Ur ismét eltölthet bennünket az Ő Lelkével és Igazságával és mi megerősödünk a seregek Urában és az Ő hatalma által, hogy hősi tetteket vigyünk véghez, mint a kereszt katonái.

Sokan a pénzért, a vagyonért részegek, mások üzletért, a harmadik ruháért, a negyedik a zenéért, az ötödik a müvészetekért. De nekünk. az Ur népéből valóknak kik már egy pillantást vetettünk az uj útra és Isten nagy munkájára, melynek teljesednie kell ezekben a napokban, a mi szivunknek annyira bele kell mélyedve lennie Isten müvébe, hogy a fenti dolgoknak távol kell állaniok a mi. gondolkodásunktól és pályánktól. Ezek a dolgok csak másoknál, világi embereknél látszhatnak alkalmasoknak és helyeseknek, mert ők még nincsenek felébredve és nem látják ugy a jövőt, mint ahogy mi látjuk.

Csak egy pohár van, noha az sok fürtnek a nedvével telik meg. Csak egy kenyér van, noha sok gabonaszemből való az. A gabonaszemek nem őrizhetik meg egyéniségüket és saját életüket, ha másoknak kenyerévé akarnak lenni. A fürlök nem maradhatnak továbbra is fürtöknek, ha életadó Lélekké akarnak válni. Igy tünik ki az apostol mondásának szépsége, hogy az Ur népe részesei az egy kenyérnek és egy pohárnak. Nincs más út az uj természet elnyerésére. mint az Ur hivását elfogadván, inni az Ő poharából és megtöretni Ő vele együtt, mint az egy kenyérnek tagjai; eltemettetni Vele. az Ő halálában a keresztség által és igy elérni Vele együtt a feltámadás dicsőségét, a méltóságot és a halhatatlanságot.

Uram, örömmel esszük (alkalmazzuk szükségeinkhez) érettünk, a mi megigazulásunkért áldozott tiszta természetednek érdemét. Örömmel részesedünk Veled a szenvedés poharában, áldott kiváltságnak gondolván a Való szenvedést, hogy aztán alkalmas idöben Veled egyetemben uralkodhassunk is; a Veled való meghalást, hogy aztán az örökkétartó jövőben Veled együtt élhessünk is és megosszuk szeretetedet és dicsöségedet, mint jegyeseid. Oh! mennyire hüségeseknek kell lennünk nem csak a jelképnek, hanem a valóságnak is a keresztülvitelében! Áldott Urunk. halljuk a Te igédet, amint szólsz: „Valóban inni fogtok poharamból és megfogtok kereszteltetni az én keresztségem által.“ Uram! magunktól nem vagyunk képesek igy áldozni. De a Te kegyelmed elégséges nekünk, mert mi teljesen a Tied vagyunk most és mindö, ökké!

Amiképen mindenkinek, aki a Mester nyomdokaiban jár, szüksége van valamelyes getsemánéi élményre, czonképen kell mindenkinek legalább megkóstolnia a Mester átéléseit. Ne felejtkezzünk mag tehát alkalmakat keresni arra, hogy szolgáljuk a „testvéréket," a „kicsinyeket,“ Krisztus testének tagjait. Legyen gondunk arra, hogy ne csak ne növeljük a Bárány minden követőjére szükségképpen hulló szemrehányásokat, hanem ellenkezőleg ajánljuk fel nekik az együttérzés szavait, segitsük viselni egymás keresztjét, terheit, az úton való megpróbáltatásokat. Ezáltal mutatjuk meg leginkább az Urnak és a Fejnek, hogy mennyire drága lett volna nekünk is a lehetőség, hogy segitsük keresztjét vinni a Kálváriára vezető úton.

Megváltónk teljes bizalommal tekintett fel az Atyához és teljes hittel jelentette ki, hogy egész életét és a jövőre vonatkozó minden áldott reményét az Atya hatalmára bizza, az Atya tervével és igéjével teljes összhangban való megőrzés végett. Nekünk is az Ő nyomdoka követőinek hittel kell előretekintenünk s halálunk óráján Annak gondozásába kell ajánlanunk minden érdekeinket. aki szeretetet mutatott irántunk nem csak azáltal, hogy egyetlen Fiát adta Megváltónkul, hanem egész életútunkon keresztül gonviselő kegyelme által, nemkülönben tuláradó és drága igéreteivel, melyek előttünk járnak s erőt, támogatást és biztositékot adnak nekünk.

Ha az Ur mennyasszonya elébe küldött volna bennünket, sokakat összegyüjtöttünk volna, kiket Ő visszavetett volna, mint méltatlanokat — mert hát képtelenek vagyunk a szivekben olvasni. Ez a gondolat tegyen minket alázatosokká, nemesekké és szelidekké mások iránt és bizalommal elteltekké az Ur iránt és hajlandókká arra, hogy mint az Ő szolgái, tisztelettel várjuk vezetését dolgainkban, miként Sámuel is tisztelettel tekintett az Urra a Dávid felkenésével kapcsolatban.

Az Ur áldása és ereje követte Dávid felkenését, bizonyosképen, ránk nézve szinte érthetetlen módon, biztositván részére a tudományban való haladást, alkalmassá tévén és előkészitvén őt tisztének kötelességeire, melyre felkenetet. Nem tekinthetjüke ennek jelképei megfelelőjéül azt a felkenést, melyet az Egyház nyert el az Urnál .való elfogadtatáse óta? A mi felkenetésünk nem fizikai felkenetés, a vele adott áldás sem mulló jellegü. És az áldás abban áll, hogy mint uj teremtmények lassanként tökéletesedünk az Első Feltámadásban és a trónra jutunk Urunkkal Mesterünkkel, mint Fejünkkel.

Egy irántunk barátságtalan világban nem várhatunk egyebet, mint a Mesterünket ért bántalmazásunkat. mert a szolga nem áll az Ur felett. A világ, a test, az Őrdög eltorlaszolja utunkat: háboruság, rettegés kivülbelül és sok nyil és tüzes dárda szegeztetik az igaznak. De mi legyen a lélek biztos magatartása a szomoruságok és a sujtó megpróbáltatások között? Mielőtt gyakran sulyos következményü kezdeményezéseket tennőnk, nem kell e csendben állanunk az Ur előtt, várva és lesve az Ő vezetését és az Ő akaratát minden kérdésben? Igy mondja a Zsoltáriró is: „Néma voltam és békén tartózkodtam még a jótól is“, (vagyis még olyan cselekedettől és szótól is, mely itéletem szerint helyesnek látszott).

Első dolgunk tehát a szivünkkel legyen, hogy kedvtelései és hajlamai teljesen az isteni kegyelem ellenőrzése alatt álljanak: hogy az Igazságnak és az igazságosságnak minden elve trónt leljen szivünkben: hogy kormányzó életelvként megszilárdutjon ott az igazságosság, az irgalom, a jóakarat, a testvéri gyöngédség, a szeretet, a hit, a szelidség, a mérséklet, Istennek és Krisztusnak mindenekfelett való tisztelete és buzgó lelkesedés a szent állapot minden szépsége iránt. Ha ezek az elvek gyökeret vernek és megszilárdulnak a szivben, akkor a szivnek jó kincséből a száj az igazságnak, józanságnak, bölcsességnek és kegyelemnek igéit hozza elő.

Ez nem azt jelenti, hogy az Ur gyermekének meg kell elégednie mindennapi élete szokott gyakorlatával otthon és az üzleti foglalkozás keretében s igy szólania magában: „Isten elfogadja az én munkámat épen ugy, mintha azt valamely kivánatosabb formában, közvetlenül ajánlanám fel Neki." Ellenkezőleg a fenti szöveg jelentése az hogy minden hasonló helyzetben lévőnek kötelessége napnap után megvizsgálnia földi hivatását és kötelezettségeit, hogy meglássa, hogy a földi célok és földi érdekek szolgálatából mi módon szakithat ki perceket, órákat és napokat, hogy azokat aztán a maga és mások lelki céljainak és érdekeinek a szolgálatára felajánlhassa. A megszentelt sziv, az áldozó pap az egyellen, aki gyors röptükben is megjavitja a perceket s lehetőség szerint az Atya ügyére forditja azokat.

A kisértés pillanatában szálljon fel a sziv teljes hitbeli bizodalommal a nagy Mesterhez, elismervén az ó szeretetét, bölcsességét, segítő képességét s hajlandóságát is arra, hogy minden dolgot összemüködfessen azok érdekében, akik Őt szeretik. Ha a szükségnek ilyen idején segítségért esedezünk, ez az esedezés biztosan felénk forditja az Ur tanácsát, segedelmét, az igazságosság érdekében való szigoruságát, igazságát, tisztaságát és szeretetét. Ily módon óránként, naponként és véglegesen is győzedelmesek lészünk.

Ha útjainkat naponként vizsgálva, (ami minden keresztyén kötelessége) észrevesszük, hogy szavaink valamely tekintetben megsértették az Urat, jusson eszünkbe, hogy a mi Ügyvédünk Nevével odajárulhatunk a kegyelem Irónja elé. Elébe tárhatjuk Mennyei Atyánknak botlásunk beismerését, kifejezhetjük mély sajnálkozásunkat afelett, hogy elmulasztoltuk Nevét és ügyét szent életmóddal és beszéddel tisztelni; alázalosan kérhetjük őt, hogy e vélket ne irja rovásunkra, hanem törölje ki azt, Krisztus által kegyesen gondoskodván megtisztulásunkról: alázattal megmodhatjuk továbbá Neki, hogy minden reményünk és bizodalmunk az Ő Fiának drága vérében van. Ily módon tehetünk eleget minden hivalkodó szavunkért s megbánó szavaink által, melyeket kiegyenlitenek Krisztusnak a hi tsegiségével elnyert érdemei s felmentésben részesülünk.

Mindenkinek, aki áldozó akar lenni, szükségképen szelidnek, alázátosnak és tanulékonynak kell lennie, különben hamarosan kizökken a helyes útból. Azt is meg kell tanulnia továbbá, hogy hogyan fejlessze ki magában az Ur kegyelmét a békességes türés tekintetében, mert minden bizonnyal békességes türést kiván önmagunk megtagadása s időnként az igazságtalansággal való látszólagos megalkuvás, amikor nem adatik alkalmas mód azt elkerülnünk anélkül, hogy kárt okoznánk az Ur ügyének, vagy népéből valakinek A békességtürés magában foglalja a testvéri gyöngédség müvelését is. Egy szóval: szivünkben és lelkünkben Isten teljes akaratának a kifejlesztését, nevezetesen a szeretetet, amelyet bőséges. sőt tuláradó mértékben kell megszereznünk, mielőtt feláldozásunk földi munkáját teljesen befejeznőnk.

A királyi papság minden egyes tagjának szóló lecke, hogy jelenben való tisztüknek, rendeltetésüknek és elhivásuknak célja: az áldozás... A szolgálatnek egyik alakja, mit a királyi papság nem gyakran ismer fel vtlágosan: a magunk úljai, tervei, szokásai és kedvtelései megtagadásának alkalma, mikor is e tervek helvett a békesség érdekében mások óhajtásait fogadjuk el. Természetesen csak abban az esetben, ha pusztán személyes hajlandóságról van szó és hitünk is az, hogy Isten épen ugy akarja a dolognak bizonyos módját, mini az a másik valaki. A békesség érdekében mindig feláldozhatjuk a magunk hajlandóságait mások kivánságainak, ha látjuk hogy ebből az eljárásunkból valamely jó születik.

A világot leigázó győzelem az a hit, amely minden körülmények között az Ő jóságában és hüségébe vetett bizalommal tud feltekinteni az Urhoz és ugy gondolja, hogy az Ő igéretének megfelelően szükség esetén minden dolog a mi javunkra fog összemüködni, azért, mert mi az Ur népe vagyunk.

Ahelyet, hogy csak egy napot kért volna a szeretet törvénye, ellenőrzi és szabátyozza egész hetünket. A hétnek mindenik napján kell szeretnünk Urunkat Istenünket teljes szivünkből, lelkünkből, elménkből és erőnkből: a hétnek mindenik napján kell szeretnünk felebarátunkat; mint önmagunkat és a hétnek minden napján meg kell pihennünk a magunk dolgaitól, megpihennünk a Krisztus bevégzett müvében való hit által, megpihennünk az Isten szeretetében, megpihennünk Isten békéjében, amely áthatja értelmünket és uralkodik szivünkön állandóan.

Ha ily módon eltelünk ugyanazzal a lelkülettel, mint amely Jézusban volt, Hozzá hasonlóan kivánni fogjuk a lehetö teljes megszabadulást az akadályozó földi ügyektől is hogy időnket amennyire csak lehet az Ő szolgálatára fordithassuk s ügyességünket, energiánkat és törekvéseinket is teljesen ennek a szolgálatnak szentelhessük.

Szükségünk van békességtűrésre, ez pedig csak megpróbáltatások által szerezhető meg. Szükségünk van hitre, ezt pedig csak a szüköjködések fejleszthetik ki bennünk. Szükségünk van jövendőbeli munkánk érdekében a megkisértésre, de ez csak olyan tapasztalatak által nyerhető el, amelyek lehetővé teszik nekünk a részvétet azok gyöngeségei, szenvedései és megpróbáltatásai iránt, akiknek papjai és képviselői leszünk, ha majd a trónra jutunk. Ránknézve tehát a jalen megpróbáltatások leckéje az, hogy ellenszegüljünk a gonosznak — és pedig nem gonoszsággal, hanem jósággal.

Teszi ezt olyképen, hogy megkisértés által megmutatja nekünk minden földi dolog hivságos voltát s teljes képtelenségüket arra, hogy kielégitsék a Lélek vágyait s támogassák a megsebbzett szivet. Azután következik annak meggondolása, hogy bármilyen zaklatóak is megkisértéscink, hamarosan et fognek mulni; és ha magunk is elősegítjük kisértéseink elmulását, azok a helyreigazodás békés gyümölcseit fogják bennünk megteremni, szabadságot és nemes jellemet fognak bennünk kifejleszteni, amelyet az önfegyelem, a figyelmes megfontoltság, a megalázás türelmes elviselése, az engedelmesség, hűség és Istenben való bizodalom szeretete szabályoznak.