A Krisztussal való ez a bensőséges egyesség és felebarátiság jultason nekünk mind többet és többet az Ő szelleméből, ugy, hogy a világ vegyen tudomást rólunk, mint olyanokról, ekik „Kristussal voltunk.“ Mindenikünk imája pedig ez legyen:
    Jézus légy nekünk a jóság,
    Élő, csillogó valóság.
    Hitünk szeme ugy lásson Téged,
    Mint soha semmi földi éket.
    Légy drágább s hozzánk közelébb,
    Mint bármely földi legédesebb kötelék.
Z.'95-75 R1789:5

Az észrevételünk, hogy némely megszenteltek más kérdésekre foglalták le idejüket és figyelmüket és nem az „evangelium“ részére, arra indit bennünket, hogy figyelmeztessük őket, hogy nagyon féltékenyen párositsák idejüket és képességüket az evangélium szolgálatára és egyéb, noha érdekes kérdéseket a jelenben hagyjanak másoknak és csak a jövőre nézve tarsák fel maguknak, amikor majd minden tudás a mienk lesz. Változatlanul tapasztaltuk, hogy azok, akik valamely elkerülhető okból elfordulnak az igaz és egyetlen evangéliumfól, csak­hamar letérnek az útról és nagy mértékben megakadá­lyoztatnak „a mi nagy elhivatásunk jutalma“ felé haladó pályájukban. Z.'95-116 R1811:5

Az egek nagyszerü pompája éjjelnappal kihivja a mi dicsérő imádásunkat és szent és tisztelő hódolatot sugall szivünkbe. Ez a zajtalan tevékenység, az isteni törvénynek való tökéletes engedelmesség, a mennyei seregek áldott csillogása hadd ragyogtassanak üdvös tanulságokat reánk — a sürgésforgás és tüntetés nélküli buzgó cselekvésről; a tökéletes engedelmességről az Ő akaratának, aki mindent helyesen cselekszik és sokkal bölcsebb, semmint tévedjen és sokkal jobb, semmint kegyetlen legyen. Tanuljuk meg továbbá kiragyogtatni magunkból minden szemlélőre az Ur dicsőségét, amely reánk fénylik. Z.'95-121 R1815:1

A ti hitetek van próbára téve most. A nyugodtabb napokon, mikor a kegyelem napja fényesen sütött reátok, nyugodtan raktátok le az Igazságról való tudástok alapját és felemeltétek a keresztyén jellem napos épitményét. Most azonban benn vagytok a megpróbáltatás kemencéjében. Szólitsálok azért elő minden bátorsagtokat: edzétek­meg erőtöket; hangoljátok fel türelmeteket; fogózkodjatok keményen reménységtekbe; hivjátok emlékezetetekbe az igéreteket, melyek még a tietek; és ne vessétek el bizalmatokat, mely „nagy jutalmat vár.“ „A nyugodtságban és bizalomban legyen a li erőtök“ „Pihenjetek meg az Urban és türelemmel várjátok Őt“ — és a hit megnyerte győzedelmét. Z.'95-135 R1823:4

Semmi sem jelent a keresztyénre nézve nagyobb hátrányt ellenségeivel szemben, mint az, ha bár ideiglenesen is elmulasztja a hit horgonyába való kapaszkodást. Cselekedjék csak egy pillanatig igy és a sötétség szükségképen máris elkezd gyülekezni körülötte: nem láthatja már az Atya arcának fényességét, mert „hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni.“ Ha pedig megint a horgonyért tusakodik, a sőtétség hatalmai durván megrohanják őt kétségekkel és félelmekkel, melyek mind az ő emberi tökéletlenségeire vannak alapitva, bár nem szabad felednie, hogy ezeket a tökéletlenségeket a Krisztus, igazságosságának palástja takarja. Ha Isten békéjét hagynók szivünkön uralkodni, sosem kellene kezünkből elszalasztani horgonyunkat, sem „elszenvednünk, hogy a Sátán kegyetlen küzdelme leverje a mi bátorságunkat.“ Szivünk beszéde mindig ez legyen: „Ha meg is ől, mégis bizom Benne.“ Z.'95-157 R1835:4

Micsoda munkát kell magunk előtt látnunk! A józanságnak, éberségnek és szilárdságnak mekkora szükségességét! Egy élet hosszára szóló munka, egy élet hosz­szára szóló küzdelem a magát testünkbe vett hatalmas ellenség elIen! A külső ellenség valóban erős, de a belső polgárháboru még félelmesebb. Ha bármely fokig megmérgez bennünket a világ szelleme, — ha utat engedünk az önelégültségnek, a kényelemszeretetnek, a gyönyőrnek, ha csak egy kissé is megbarátkozunk az irigység, a rosszmájuság, dölyf, hiuság, kérkedés, nyakasság, nagyralátás, harag, tusakodás, vagy más hasonló fogyatkozás régi hajlamainak, ha csak egy cseppet engedünk ezeknek — óh mekora a veszedelem, amelynek kitesszük magunkat! Z.'95-201 R1859:6

Csak a szenvedésnek Krisztus jó katonájához méltó türelemmel való elviselése által érhető el ez a kivánatos állapot, t. i. a tökéletes önfegyelem, a Gonosznak való ellenállás ügyessége, a szilárd hit, a türelem és a megállapodott erény, a Krisztusban való otthonos nyugalom és az Ő igéretének szavában való reménység. Kétségtelenül az apostol saját tapasztalata volt ez, amikor megöregbedett a Mester szolgálatában. De legyen ez a mi tapasztalatunk is. Vigyen bennünket minden elkezdődő esztendő közelebb a tökéletesség magaslatához! Z.'95-202 R1860:4

Ha látunk valakit, hogy tiltott ösvényeken jár, a parancsszegők utján, nem kell követnünk őt ezen az uton abból a célból, hogy megmentsük, hanem mutassuk meg neki a helyes utat azáltal, hogy mi megtartjuk azt és hivjuk öt is arra. Ha látjuk, hogy némelyek megzavarodnak emberek tanai és tanitásai által, melyekről mi tudjuk, hogy azok alapjukban rosszak, nem kell magunknak is végiggázolnunk azokon a tanokon, hogy megmentsük ama tévelygőket, hogy az olyan tanokkal való foglalkozás, melyek nem egyeznek az igazi „alap“ pal nemcsak viszszaélés a megszentelt idővel, hanem a mi tudásunk szerint tévedésnek ismert dolgokkal bibelődni rossz és veszedelmes is, aminthogy a lelkiismeret és elvek minden megsértése kész veszedelem. Z.'95-203 R1860:3

Az Urhoz való hűségért sose járt földi boldogságból álló jutalom, hanem ellenkezőleg nélkülözés és üldözés voltak rendelve egészen a halálig. Őmaga is „a szomoruságnak embere volt és bánattal ismerős;“ az Istent káromlók karomlása Reá hullott vissza; noha gazdag volt, a mi kedvünkért szegénnyé lett, annyira szegénnyé, hogy mint Ő mondta: „A rókáknak van barlangjuk a levegő madarainak fészkük, de az ember Fiának nincs hova lehajtania fejét“... A szolga pedig nem áll gazdája felett; ha Őt üldözték, minket is üldözni fognak: és az Őt káromlók káromlásai reánk is visszahullanak. Az egyetlen jelenvaló jutalom, amelyre Krisztus követői most várhatnak: az Ur szeretetének és helyeslésének szivben érzett megnyilatkozása. Z.'95-207 R4072:4

Egy szóval, hogy imádságunk elfogadható legyen az Ur előtt, bizó hitet, szerető becsülést és tiszteletet kell kifejeznie, telve rokonérzéssel az isteni terv iránt, meghódolással az isteni akaratnak, gyermeki megnyugvással Istenben, büneinknek, fogyatékosságainknak beismerésével, a megbocsátásért való epekedéssel, alázatosan könyörögve az isteni vezetésért és védelemért. Mindezeket nem fejezhetjük ki mindig szóban, de legalább a lélek indulata irányuljon mindig ezekre. Z.'95-213 R1865:1
    „Az imádság, ha némán, ha szóban kifejezve, a lélek őszinte vágya.“

Ha valaki azt hiszi, hogy eljutott a lelki állapotnak valamelyes kielégitő fokára, attól a pillanattól számithafja lelki visszafejlődésének kezdetét. Krisztus őszinte követője, ki buzgón igyekszik utánozni a tökéletes mintaképet, semmi jelen eredményt nem tekinthet kielégitőnek. Csak ha tekintetünket Krisztusrót elforditjuk, érezhetünk önelégültséget, mert a mintakép teljes szemlélete mindig nyilvánvalókká teszi fogyatkozásainkat. És ha a sziv dölyfös­ségében elveszitjük önmagunkellenrőrzését, fogyatkozásaink annál szemmelláthatóbbakká lesznek mások előtt. Csak a Krisztus hasonlóságához való folytonos közeledés elgondolásában lelhet a keresztyén megnyugvást. Z.'95-250 R1885:3

Itt látjuk az apostol céljainak egyetlenségét — „Ezt az egy dolgot cselekszem.“ Meg sem is kisérelte több dolgot mivelni; ha ezt tette volna, bizonyára kudarcot vallott volna. Életét csak egyetlen célnak szentelte, amelyre, elhivatott és ennek a szolgálatában elejtette életének minden egyéb célját. Mindazt annak a ténynek biztos tudatában tette, hogy választott pályája a jelen élet által veszteséget, nélkülözést, küzködést, gondot, üldözést és folytonos szidalmat hoz reá. Élete céljának ebben az egyetlenségében sok kisértés segitette őt ahhoz, hogy elforduljon a jelen élet sok javának élvezetétől s csalfa buborékjai után való szaladástól. Z.'95-250 R1885:3

Istenről, Krisztusról, a jelen és mult méltó szentjeiről, a mennyei örökségről, Krisztussal együttvaló jövőbeli munkánk áldottságáról, az isteni terv nagyszerüségéről és kegyességéről s jelen földi munkánk végeztével Krisztushoz való gyüjtetésünk dicsőségéről és áldásáról való gondolataink töltsék el elménket és sugalmazzák szivünket. És ezekhez az elmélkedéseinkhez hadd nyerjük hozzá Istennel való személyi közösségünk és egyesülésünk kedvezését és áldásait imádság, az ige tanulmányozása és istentiszteletre és dicséretre való gyülekezéseink által. Z.'95-251 R1885:6

Szerelmeseim, mindenekfelett őrizzük megy alázatosságunkat. Isten csak akkor használhat bennünket biztonsággal a magunk érdekében, ha kicsinyek vagyunk a saját szemünkben. Mindazonáltal Isten nem véd meg bennünket a hűség mindenféle próbájától. Tehát ha ma némi felmagasztalásban részesit, s sikernek némi biztatását adja neked az Ő szolgálatában, fogadd alázattal, szeliden, megemlékezvén méltatlanságodról, élégtelenségedről, ha csak Isten nem méltóztatik általad munkálni. Hasonlóképen légy készen arra is, hogy holnap megalázásokat fogadj el, mint amelyek szükségesek fegyelmezésedre és jellemed kellő egyensulyozására. Ha a ma megalázásában a tegnapi siker emléke töprenkedővé tesz, — vigyázz! Ugy tetszik, lelkileg még nem fejlődtél ki oly teljesen, mint kellene! Z.'96-19 R1920:5

Akik éhezik és szomjazzék az igazságot, akiknek lelke ugy szomjazik Istenhez, mint szarvas a forrás vizére; akik megtalálván Istent, magukat Neki szentelték s elnyerték a Szentlélek kenetét, tanuságot tévén lelkükkel, hogy ők az Isten gyermekei; akik továbbá, mint felkentek, fellelik magukban az igaz fiuság méltó jellemvonásait: a hűséget, az odaadást, a buzgóságot, a kitartást a bátorságol, a méltányosságot stb. — az ilyenek alkotják azt az osztályt amellyel „az Ur örökkétartó szövetséget szerzett“ s akiket „megilletnek a Dávidnak igért állandó irgalmasságok.“ Z.'96-29 R1936:3

Az ilyen fegyelem alatt szelidül a lélek ahhoz a szerető alázgfossághoz, mely megnyugvással mondja „Mindent meglehetek, mindent el tudok viselni Krisztus által, aki erőt ad nekem.“ Amint a régi természet salakja fokozatosan elfogy s az arany hovatovább nyilvánvalóvá lesz, az ilyen drága lelkek mind kevesebbé lesznek szerető urunk szemében. Annyira kedvesek, hogy minden szomoruságukban az Ur hozzájuk közeledik, hogy támogassa és jelenlétével felvidámitsa őket. És a szomoruságnak legsötétebb árnyai is az emlékezet megszentelt nyugvó helyeivé válnak, hol a Nap csillaga a legfényesebben ragyog. Z.'96-44 R1944:4

A nagy Tisztitó vigyázva ügyel, hogy jellemed drága fémje hogy tükrözi az Ő képét? Világosan szólva, minden megpróbáltatáskor figyeli, hogy miféle befolyások irányitják cselekedeteinket: vajion meglévő előnyök, világi érdekek, személyes barátság, földi szeretetek, mint a férji, hitvesi, gyermekek iránt való szeretet, a jómód és a békesség minden áron való kedvelése? Vagy ellenkezően az Igazság és az igazságosság tiszta elvei irányitanak bennünket? Hogy vajjon buzgalommal, kitartással és minden fáradság és szenvedés árán védjük ezeket az elveket s ilymódon megharcoljuk a jó hit harcát a legkeserübb végig, — a halálig is? '96-45 R1944:5